Az ifjabb Gáspár fivér már kisgyerekként azt hallotta szüleitől, hogy szeretnének segítséget nyújtani a rászorulóknak. Pedig akkoriban még náluk is bőven elfért volna némi adomány, hiszen nem vettette fel őket sem a pénz. Idősebb Gáspár Győző és felesége ennek ellenére is fogadalmat tettek, amit néhány évvel később be is tartottak. Megbeszélték ugyanis, hogy amint valamivel több jut nekik, mint amire feltétlenül szükségük van, adományozni fognak azoknak a családoknak, akik nem annyira szerencsések, mint majd ők lesznek. Mert hogy szentül hitték, hogy eljön majd az idő, amikor a rengeteg munka meghozza a gyümölcsét és maguk mögött hagyhatják az ínséges időket.
Hiába a hatalmas cégbirodalom, Gáspárék nem csukták be a szemüket
Hogy mennyire igazuk lett, az ma már a bulvártörténelem része, hiszen tudjuk, hogy Győző papa és Marika néni véghez vitték a lehetetlent. Mire Zsolti és Győző felcseperedtek, már egy hatalmas cégbirodalmat építettek. Az első sikereket a koporsó-bizniszben aratták, majd áttértek a haszonállat tartásra, ami még ma is a birodalom egyik stabil oszlopaként szolgál, de belevágtak az ingatlanfejlesztésbe is. Az üzleti sikerekkel egy időben pedig a család mindennapjainak része lett az adománygyűjtés és az elesettek segítése. Ma pedig már Gáspár Zsolti, azaz Zsolti gazda az, aki leginkább összefogja a családi alapítvány munkáját. Az éve minden szakában szervez adományozó akciókat és járja az országot, hogy eljusson minden éhes szájhoz és nélkülöző családhoz. Zsolti most a Sztár Limonádénak mesélt az év végi hajráról, ami miatt egy perc megállása sincsen sem neki, sem édesapjának.
Az ünnepek közeledtével fokozzák a tempót
„Az amit teszünk, nem munka, inkább hivatás, amit én szinte az anyatejjel szívtam magamba. Édesapám kemény embernek tűnik és az is, de közben hatalmas szíve van, így még ma is rengeteget dolgozik az alapítványnál, melynek égisze alatt gyűjtjük és osztjuk szét az adományokat. Legyen szó bármilyen ünnepi időszakról, vagy iskolakezdésről, de akár az ukrán háborúról, mi ott vagyunk és segítünk. Most, hogy közelednek az ünnepek, fokoztuk a tempót, hiszen az ország számos kórházának gyermekosztályán várnak minket, mi pedig ezernyi kis csomagot állítottunk össze, amiben gyümölcsöt és édességet tettünk. De viszünk a romatelepekre ruhákat, tartós élelmiszereket és tisztasági szereket is” – kezdte lapunknak Zsolti gazda, aki még ma is el-elsírja magát, ha olyan családoknál jár, ahol a kenyér is ritka kincsnek számít.
„Ezt nem lehet megszokni, de nem is szeretném”
„Nálunk Nógrádmegyerben már az autóm hangjára szaladnak elém a gyerekek, ha csak közeledek a telep felé. Tudják, hogy sosem érkezem üres kézzel. Mindig van nálam valamilyen főtétel, amit a feleségem készít napközben. Most éppen tüzelőt viszek majd a kis kályhákkal fűtött vályogviskókba, hiszen beköszöntöttek a fagyos éjszakák, így most erre van a legnagyobb szükség. Ezt sajnos nem lehet megszokni, de persze nem is szeretném, hiszen a megszokás annyit tesz, már nem érdekel, már nem látom meg mások nyomorúságát és én soha nem szeretnék közönyt érezni a szegénység iránt. A napokban is több térség romatelepeit látogattam meg és bizony ha nem látták, könnyeztem attól, ami egyes településeken fogadott. Azt nem hiszem, hogy csodatévő vagyok és megszüntethetem a nélkülözést, de azt igen, hogy tehetek sok apró lépést azért, hogy ez a világ valahogy jobb hely legyen. Nagyon elkeserít, hogy ma is élnek így családok…” – fogalmazott Gáspár Zsolti.
