Rozika látszólag majdnem pontosan úgy él, ahogyan bárki más a környezetében. Apró hendikepnek tűnik csupán, hogy az egyébként gyors és energikus lépteit, egy úgynevezett rollátorral teszi biztosabbá. Pedig ahogy ő fogalmaz, megszületnie sem lett volna szabad és azt sem titkolja Vitray Tamás előtt, hogy ha tehette volna, már eutonáziával vetett volna véget annak a szenvedésnek, amiben hosszú évtizedek óta része van. És ha az őt kínzó, szinte diagnosztizálhatatlan betegség nem változtatta volna földi pokollá a mindennapjait, akkor is lenne miért egy csendes sarokba húzódva sajnálnia magát, hiszen már kislányként olyan lelki traumákat szenvedett el, amelyek bárkit egy életen át kísértenének.
„Már nem tudtak semmit tenni, meg kellett szülessünk!”
Rozika mindezek ellenére, vagy éppen mindezek okán, célt és értelmet talált az életének, ami egy általa alapított Facebook csoportban öltött testet. A Kék Rózsa Licitcsoport egy zárt, de folyamatosan bővülő szövetség, ahol folyamatosan indulnak licitek könyvekre, és „ezer apró cikkre”. A befolyt összeget pedig a felajánló választásától függően, jelenleg hét olyan személy kaphatja, akik Rozikához hasonlóan, valamilyen ritka, genetikai betegségben szenvednek. A 48 éves nő erről is mesélt Vitray Tamás, „Csak ülök… Csakazértis!” címen futó riportműsorában.
„Édesanyámról tudni kell, hogy paranoid skizofrén volt. Ezért a négy és fél évvel idősebb bátyámat el is vették tőle, amikor nagyjából hároméves lehetett és még a láthatásra sem kapott lehetőséget az állapota miatt. Annak idején figyeltek rá, hogy egy paranoid skizofrén, lehetőség szerint ne szüljön gyermeket, de ő még abban az állapotában is képes volt addig-addig titkolni az ikerterhességét, hogy amíg már nem tudtak semmit tenni és meg kellet szülessünk” – kezdte a Vitrayék csatorna videójában Rozika, akiről születése után nem mondott le édesanyja, de természetesen így is nevelőszülőkhöz került. Az első nevelőanyja szerződésben garantálta, hogy 18 éves koráig gondoskodik róla, de végül nem így alakult. Nagyon nem…
Nevelőanyja bántalmazta
„Élhetetlenné tette azokat az éveket, melyeket együtt töltöttünk, de csak a tizennyolcadik születésnapom előtt két héttel tudtam továbbpattanni az utógondozóba. Onnantól huszonhat éves koromig folyamatosan menekültem” – fogalmazott Rozika, aki a nevelőanyja bántalmazott és lelki terror alatt tartott hosszú éveken át és akit végül a középiskolai osztálytársai küldtek el a rendőrségre, egy súlyos bántalmazás után. Az akkor még éppen csak felnőtt nőnek ekkorra már majdnem tíz éve voltak légúti tünetei, de azt, hogy mi okozza, csak sokkal később állapították meg az orvosok.
„Hatéves korom az első időpont, amikorra visszatudok emlékezni és akkorra már voltak súlyos tüneteim. A gyámügyes papírjaimban benne is van, hogy rengeteg időt töltöttem a pulmonológián. Volt, hogy rohammentővel vittek kórházba, ahol két nap után tértem magamhoz. A betegségem neve mitokondriális miopátia, ami pongyolán fogalmazva annyit tesz, hogy a szervezetem képtelen elegendő energiát termelni önmaga fenntartásához” – mondta a kamerában Rozika, aki saját bevallása szerint ezerszer imádkozott azért, hogy legyen hozzá kegyes a hite szerinti Mindenható és szólítsa őt magához.
Rozika harcol sorstársaiért
„Nagyon megértem azt a fiút, aki most azért harcol, hogy eutanáziával vethessen véget a szenvedésének. Én magam is ezerszer kértem Jehovát, hogy vigyen el, mert így nincs értelme élni” – árulta el a nagybeteg nő, aki éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy bár esetében is minden lelet negatív volt hosszú évtizedeken keresztül, a folyamatos gyengeség, fulladásos rohamok és ízületi bántalmak mögött ott húzódott a genetikai betegség. Vagyis azt szeretné, ha nem sülne rá senkire a hipochondria billogja csak azért, mert nem találnak szervi okokat a tünetei hátterében.
„Negyvennyolc évesen kaptam meg az élet értelmét”
Rozika nemrég új célt talált életének, ami miatt már nem játszik gondolatban a halál lehetőségével. Csoportja célja az ön és sorstársai segítése. De mi is pontosan A Kék Rózsa Licitcsoport?
„Szükségem volt egy olyan csoportra, ahol eladhatom a könyveket és ha már megcsináltam, akkor nem csak magamra gondoltam. A licitre bocsájtott köteteket, vagy egyebeket postán küldöm el a licit győztesének, aki eldöntheti, hogy a hét, lehetséges kedvezményezett közül ki kapja az összeget. Negyvennyolc évesen kaptam meg az élet értelmét…” –zárta a beszélgetést könnyeivel küzdve Arany-Kovács Rozália.
