Beleznay Endre nem először fogadta meg, hogy a nyarat a pihenésnek szenteli, nem pedig a munkának. Ez azonban az idén…
Mint minden zenésznek, a Szega és Frédó együttes tagjainak is munkával telik a nyár jelentős része. Szega igyekszik úgy alakítani…
A Muzsika TV-ből jól ismert énekes, Morvai Dani tavaly kérte meg párja kezét, ám az esküvőre idén nem került sor.…
Csepregi Éva és a Neoton Família Sztárjai mai napig olyan népszerűek, hogy az énekesnő alig tud egy kis pihenést beiktatni…
Bővült a család Balance Band Imiéknél. Februárban született meg második kisfia, aki jelentősen megváltoztatta szülei életét. Az énekes és felesége…
Alfi és felesége két évvel ezelőtt mondták ki a boldogít igent, ám kapcsolatuk tizenhárom évvel ezelőtt kezdődött. Együtt nőttek föl,…
A Váci Éjszakai Futáson összegyűlt kétszázezer forint, múlt héten csütörtökön átadásra került.