…jöhet még egy kis limonádé…?
A korábbi VV győztes a börtönt ugyan elhagyhatta februárban, de még három hónapot reintegrációs őrizetben kellett töltenie. De most végre a nyomkövetős lábbilincs is lekerült róla, így végre szabad emberként…
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes – tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje az MTI-vel pénteken.…
Sláger Tibó már-már megszámlálhatatlan mennyiségű albumot adott ki. A sikeres dalszerző és énekest, rengeteg aranylemezzel, platinalemezzel jutalmazták. Azonban most egy újabb mérföldkőhöz érkezett a karrierje, ugyanis nemrég egy könyv jelent…
Amikor az énekesnő benevezte a Koktél című dalának a klipjét a versenyre, nem gondolta, hogy ekkora sikert arat. Kádár Mónika nemrég ért haza a Francia Riviéráról, ahol ráadásul még unokája,…
Sihell Ferry és felesége nagy életmódváltásba kezdtek, s első kihívás gyanánt az Alpok festői lankáin tekerték végig az Alpok-Adria útvonalat. A mulatós házaspár öt nap alatt 430 kilométeres távot tett…
Korfanti Feri sokoldalú énekes, ráadásul színészként a tévé képernyőjén is sokszor láthatják a nézők. S ha ez nem lenne elég, a színpadon most kedvelt mesehősök bőrébe bújva szórakoztatja a nagyérdemű…
Az elmúlt években nem egy sláger kapott új szárnyakat a TikTok-nak köszönhetően. Nincs ez másként az eredetileg 2003-ban debütált „Más a világgal” sem, amelynek népszerűségét látva az alkotópáros, Erős és…
Két versenyző számára az elődöntőben véget ért a Next Top Model Hungary. Már csak négy lány maradt, közülük kerül ki hazánk következő topmodellje. A tehetségkutató műsor nézői felháborodtak a zsűri…
Ritkán látni annyi hírességet, annyi népszerű énekest és együttest egy helyen, mint a rádiós legenda jubileumi buliján. A Retro Rádió szervezésében elképesztő este jött létre, ahol többek közt Bochkor Gábornak…
Judy egyáltalán nem egy megosztó és nem is polgárpukkasztó személyiség. A mindig mosolygós, másokkal mindig kedves sztáranyuka ezért is lepődött meg nagyon, amikor legújabb fotója alatt a kommentelők kígyót-békát kezdtek…