…jöhet még egy kis limonádé…?
Július 10-én megszületett Gájer Bálint és felesége kisfia, Kristóf. Az énekes végig szerelme mellett volt, könnyeivel küszködve vette először karjaiba gyermekét. Az újdonsült szülők felhőtlenül boldogok és még most sem…
A Fedák Sári Színházban, Soroksáron vette át július 3-án Peter Šrámek a Madarak szállnak című albumáért járó elismerést. A szlovák-magyar énekes 3 évet dolgozott a lemezen, a díjátadóval egybekötött másfél…
A színész Szegeden állomásozott, amikor alkalmi szállására nem tudott bejutni. Csonka András végül a kocsijában éjszakázott és az egyetem mellékhelyiségét használta addig, amíg nem jutott be ideiglenes otthonába. Nem…
Nagyon várta Dred is, hogy ismét színpadra állhassanak. A zenész elmesélte lapunknak, milyen fura érzések kavarogtak benne a visszatérés előtt. Mindig izgulnak kicsit, de most szinte lámpaláza volt az első…
Kiderült, évek küzd inzulinrezisztenciával Palócka Dorisz, és még csak nem is sejtette. A mulatós sztár egy alapos kivizsgálás után teljes életmódot váltott, ami nagyon megnehezíti az életét. A cél, hogy…
Izgalmas felkérésben volt része Zalatnay Saroltának! Filmszerepet ajánlottak neki, de nem fogadta el rögtön, azt hitte, csak a bolondját járatják vele. Kiderült, hogy nagyon is komoly a dolog, az Űrpiknik…
A páros kisfiának, Marcinak, felszakadt az álla. Míg édesapja próbálta higgadtan kezelni a helyzetet, Liptai Claudia pánikba esett és csak akkor lélegzett fel, amikor kisfia orvosi kezekbe került. Ahogy minden…
Évtizedek óta ismerhetjük arcát és hangját is Gajdos Attilának, azaz a Shygys Julian-jének. Szerencsére manapság egyre több helyen is találkozhatunk vele, hiszen nem csak szólóban, hanem különböző zenei csapatokkal is…
Kiderült a családi titok! Ezelőtt soha nem szerepeltek együtt, most a Sztár Limonádénak árulta el Sándor László Jami, hogy a híres énekesnő, Sándor Évi az édestestvére. Nem csoda, hogy a…
Lorenzo korábban átesett már a koronavírus-fertőzésen, nem hitte volna, hogy még egyszer elkaphatja, május elején azonban újra megtámadta a szervezetét a betegség. Napokig otthonában próbált gyógyulni, de csak rosszabbodott az…