A Vajdaságból indult Rúzsa Magdit a Megasztár 3 győzteseként, 2006-ban zárták szívükbe az emberek. Azóta is siker kíséri a színpadon: Aprócska Blues című dalával a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselte hazánkat, 9. lett, és elnyerte a szerzői különdíjat. Gábriel című slágere is hatalmas sikert hozott, Magdaléna Rúzsa című előadására elképesztően sokan kíváncsiak, hatodik éve. 2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám című slágerei taroltak. Tíz éves pályafutását pedig tavaly teltházas Aréna duplakoncerttel ünnepelte. Többszörös aranylemezek, platinalemezek birtokosa. De a sokak szerint neki járó világhírnév eddig még nem talált rá. Erről beszélt lapunknak a Megasztár 3-ban zsűritagként közreműködő Bakács Tibor is, aki jól emlékszik a mezítláb, óriási hanggal előttük álló 19 éves szülészeti nővérkére. Produkciója annyira lenyűgözte a kritikust, hogy felpattant a székéből, és az ajtóig kísérte Magdit, majd meghajolva fejezte ki előtte hódolatát.
A teljes cikk a márciusi lapszámunkban olvasható!