Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Balázs Andrea: Szívesen örökbe fogadnám Tomit!

Balázs Andrea

– Sokat gondolkodtál, hogy elvállald ezt a feladatot?

– Elsősorban nagyon örültem a felkérésnek. Többek között azért, mert A Nagy Duett és Sztárban Sztár rajongó vagyok, de olyannyira, hogy ha előadásom volt, fölvettem, és nem néztem meg előre a végeredményt, hogy a versenyzőkkel tudjak mindvégig izgulni. Persze az is hozzájárul, hogy minden évadban legalább egy barátom szerepelt. Kizárólag azért aludtam rá egyet, mielőtt igent mondtam, mert meg kellett néznem, hogy a színházi életembe hogyan passzol majd bele, hiszen még jócskán az évad végében vagyunk. A párommal vitattam meg először, utána pedig Karinthy Mártonnal, a színházam igazgatójával.

 – És ő mit szólt hozzá? Könnyen elengedett?

– Jelenleg több darabban is játszom. Fontos volt, hogy mennyire tudjuk ezt összehangolni. Ha ő nem úgy áll a dologhoz, mint ahogy azt tette, akkor biztosan nem tudtam volna elvállalni. Azt mondta, hogy figyelembe veszik a beosztásoknál a vasárnapokat, és szorítanak nekem, és teljes egészében mellettem állnak.

A teljes cikk a májusi lapszámunkban olvasható!