Negyvenöt éve vagy a pályán. Ma hogyan látod az akkori önmagad, amikor még kezdő voltál?
– Mint minden fiatal „sportoló”, szemtelen kölyök voltam én is, és gyakorlatilag az iskolapadból kerültem a színpadra. A véletlen folytán, hetek alatt kerültem be a táncdalfesztiválra, és ezzel a névvel és attitűddel, a temperamentumommal hamar népszerűségre tettem szert. Ráadásul 1971-ben egymást követően négy slágerem is született. Hirtelen az élmezőnyben találtam magam, ami által semmit nem változtam, maradtam ugyanaz az énekes-gitáros srác.
Gondoltad volna akkor, hogy több évtizeden át a sikeres előadók, zeneszerzők közé fogsz tartozni?
– Ebbe senki nem gondol bele. Ami biztos, hogy nagy túlélő vagyok az életformámnak köszönhetően. Úgy hiszem, a közönség értékeli, hogy én a zene mellett semmilyen más bizniszbe nem fogtam bele. A kezdetektől fogva csak az éneklésből élek, ez a hivatásom, ez a szakmám, ez a jövedelemforrásom. Farkastörvény szerint éltem le az életemet. Voltak nagyon mélypontjaim, mint ahogy voltak rendkívül kiemelkedő állomások is. Mindig is vállaltam azt a rizikót, ami ezzel a pályával jár. Az elmúlt negyvenöt év alatt voltak kudarcok is, nem csak siker.
Amikor nehezebb időszakot éltél, soha nem fordult meg a fejedben, hogy felhagysz a zenével?
– Nem, odáig sosem jutottam el. Pedig volt, amikor valaki azt mondta, mással kellene foglalkoznom. Rosszul érintett ez a mondat, megharagudtam az illetőre, mégis az idő engem igazolt. Voltak, akik nem bíztak bennem. Ha nem is ment épp nagyon jól, a közönség szeretete mindig stabilan megvolt. Engem mindig az általuk alkotott vélemény érdekelt csak.
A teljes cikk a márciusi lapszámunkban olvasható!
