Sláger Tibó: Voltak aggályaim a sikert illetően

Sláger Tibó

– 11. lemezed jelenik meg. Mesélj az albumról! Mi alapján válogattad össze a dalokat?

– Ez idáig valóban 10 lemezem jelent meg saját dalokkal, szerzői kiadásban, és gondoltam, hogy változtatok ezen a tendencián, hiszen ez már válogatáslemez lesz, három új dallal bővítve a kiadványt! Elsősorban a dalok sikere, népszerűsége volt a meghatározó abban, hogy ez a sorrend kialakuljon, csak néhány figyelemre méltó statisztikai adatot had említsek: “KÉK A SZEME” a legnagyobb slágerem 138 Artisjus által regisztrált hivatalosan jegyzett kiadványon szerepel, 30 évvel ezelőtt írtam a dalt, azóta is töretlenül népszerű. Ma már nyugodtan kijelenthetem, hogy hazánk egyik legnagyobb slágere, sőt határainkon túl is ismerik és szeretik az emberek. Hasonló sikertörténete van a korongon szereplő többi dalnak is: “GYERE TÁNCOLJ CIGÁNYLÁNY”, “AMIKOR A SZÍVEM ÚGY DOBOG” igazi mega slágerekké váltak az elmúlt évek során, és ez köszönhető az előadóknak, akik a műsorukra tűzték, valamint a közönség szeretetének. Úgy érzem, szerencsés fickó vagyok, hogy átélhetem ezeket a sikereket.

 – Gondolom rengeteg munka előzte meg az album kiadását. Ez most azt jelenti, hogy jöhet egy kis pihenő?

– Már 18 éve vagyok hivatásos dalszerző-előadó, és igazából nincs éles elhatárolódás a munka és a pihenés között. Most sincs megállás, jönnek az újabb és újabb feladatok. “Buli van az éjszakában” című új dalomra már forgatjuk is a klipet kitűnő kollégámmal, barátommal Liszter Sanyival a Hortobágyon, aztán speciális felkéréseknek is próbálok megfelelni. Kaptam egy megtisztelő meghívást Egeraracsa polgármesterétől (Dancs László) egy sláger elkészítésére, mely az ő településükről szól, a Kis-Balaton mellett lévő, festői szépségű tájról és az ott élő emberekről, amely a kicsi falu nagy napján fog debütálni, a helyi “Sziporkák” művészeti csoport bevonásával július 6-án. Ezzel párhuzamban több előadónak is írok, és természetesen, ahogy belecsúszunk a nyárba, úgy szaporodnak a fellépéseim is, határainkon kívül és belül egyaránt!

A teljes cikk a májusi lapszámunkban olvasható!