Utánam a vízözön, Piros tulipán, Haj-jaj, fekete vonat – ezek azok a slágerek, amiket majdnem minden magyar ember kívülről fúj, határon innen és túl. Poór Péter 1977-ben robbant be a Táncdalfesztiválon, és egyik napról a másikra országos kedvenc lett: megesett, hogy egy év alatt hatszáz fellépése volt. Vele egyidőben lett kedvenc Szécsi Pál és Máté Péter is, akikkel halálukig igaz barátok voltak.
– Nekem eleinte furcsa volt az, hogy megismernek, hogy lépten-nyomon megszólítanak az utcán – emlékezett a táncdalénekes. – Palival mindig közös öltözőt kaptunk, ha egy műsorban szerepeltünk, Péter pedig nekem írta az utolsó két dalát. Ők voltak az első barátok, akiket elvesztettem. Az évek múlásának az a lefájdalmasabb jele, hogy egyre több pályatárs távozik el. Nagyon hiányoznak azok, akik sokáig kísérték az életemet. Aradszky Laci, Komár Laci, Koós Jani halála is megviselt, de akién máig sem tudtam túltenni magamat, az Harangozó Terikéé: vele olyanok voltunk, mint a testvérek! Néha eszembe jut, hogy ami egyszer elkezdődik, az egyszer be is fejeződik, és ilyenkor elkomorodok. De aztán közös fotót kér egy rajongó vagy kedvesen rám köszön valaki és megint kisüt a Nap!
Poór Pétert ma is rendszeresen hívják fellépésekre. A rendszerváltás előtt sokszor lépett fel Kanadában, Ausztráliában és gyakran Berlinben is, ám sosem gondolt arra, hogy disszidáljon, pedig alkalma lett volna rá.
– Erőszakoskodtak, hogy maradjak kint, de mindig nemet mondtam, mert én nem tudnék tartósan másutt élni, csakis Magyarországon: nekem igazi magyar szívem van! Születésnapom alkalmából a Jönnek újból szép napok című új lemezemmel, november 9-én pedig jubileumi, a Csepeli Munkásotthonban tartott koncerttel kedveskedek a közönségnek, akiknek a szeretete ma is minden díjnál többet ér nekem – remélem, még soká élvezhetem!
