Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Sós Feri: A gyerekeimet elindítottam a zenei pályán

Az énekes hitvallása, hogy nincs az a szekér, amire még ne férne. Sós Ferenc miután Fecót és Hencsyt elindította a pályán, most saját karrierjére akar koncentrálni. Főleg, hogy 23 év után véget ért a házassága, a munkába menekül.

Miután szerződést kötött a Trimedio kiadóval, és részt vett már néhány televíziós felvételen, Sós Feri bízik benne, hogy több fellépése lesz.
Én eddig főleg lakodalmakban és bálokban szolgáltattam a talpalávalót a közönségnek, de remélem ez mostantól változni fog – mondta őszintén a zenész. – Azt is nagyon szeretem, de arra vágyom, hogy még több emberhez eljussak, hogy fellépjek falunapokon, nagy rendezvényeken. Hogy ne csak a gyermekeim által tudják, ki vagyok, hanem saját magam miatt. Mert ez nálunk fordítva volt, ahogy megláttam bennük a tehetséget, meg éreztem, hogy erre a pályára szeretnének lépni, akkor az ő karrierüket egyengettem, segítettem. De nekem ezzel nincsen bajom, sőt, nagyon büszke vagyok rájuk, arra, amit a tehetségükkel elértek.


Méhészkedés közben is énekel
Az énekes méhészkedéssel foglalkozik, finom mézeket árul. Nem is titkolja, hogy amikor a kaptárak körül dolgozik, akkor is valamelyik dalt dúdolja, énekli.
Imádok a természetben lenni, persze nem egy veszélytelen dolog méhekkel dolgozni, de megtanultam velük bánni. Szenvedélyesen csinálom azt is, mint az éneklést, szerintem csak így van értelme. A válogatáslemezen a Mindenki táncol nótával vagyok fent, na nem Majka dalának feldolgozása. Ez egy lakodalmas dal, amihez már klip is készült. Arról szól, hogy a menyasszony és a vőlegény táncol, mulat az esküvőjükön. Én nagyon szeretem, remélem mások is szeretni fogják!