A Bakelit Fesztiválból már jól ismert előadó igazi meglepetésekkel szolgál hamarosan a közönségének. Terveibe most a Sztár Limonádé olvasóit is beavatta.
– Többen jelentkeztek, többen írtak, többen érdeklődtek különböző platformonokon, hogy minden rendben van-e, mert azt mondják, el vagyok tűnve egy kicsit. Örömmel jelentem, hogy nem vagyok! Készülnek az új dalok, ezért valóban egy kicsit most a háttérmunkálatokra koncentrálunk, de hamarosan jönnek a meglepetések, ezt megígérhetem – kezdte a Sztár Limonádénak Berecz János Chee.
– Egy új stílust fognak hallani tőlem, kicsit elengedjük ezt a latinos vonalat, és lehet, hogy egy másfajta, könnyedebb műfajban fogjuk folytatni ezt a zenei dolgot, merthogy változnak az idők, vele változom én is – mosolygott a fiatal énekes.
– A lényeg, hogy készülnek az új dalok. És bátran kijelenthetem, hogy ezekben a zenékben már most kicsit jobban érzem magam, mint azelőtt. Ahogy mondtam, mint minden, én is változom – jelentette ki határozottan Chee.
– Több meglepetéssel is készülök: érkezik a 90-es évek egyik legnagyobb slágere az én feldolgozásomban, az AD Stúdió Páratlan páros című dala. A klip már elkészült, és hamarosan debütálni fog. Emellett pedig érdemes nézni a TikTok csatornámat is, mert ott folyamatosan friss tartalmakkal jelentkezem.